New York Times

New York Times _The Right Brain

A fenti /2008. április 6.-án megjelent/ cikk magyar nyelvű fordítása itt olvasható:

Csak a gépek dolgozzanak?

Isten hozott a jobb agyfélteke korában!

JANET RAE-DUPREE /2008. április 6.

“A képzelet fontosabb, mint a tudás.” /Albert Einstein

Két agyam van. És ami azt illeti, Önnek is. Egészen mostanáig az Egyesült Államok nem nagyon törte magát, hogy ezt kihasználja. Most viszont, hogy térdig járunk az úgynevezett „Kreatív gazdaságban” és a „Konceptuális korban”, senki sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a benne rejtőző művészt: a jobb agyféltekét.

Betty Edwards művésznő már az 1980-as években népszerűsítette a “A jobb agyféltekés rajzolás” című könyvében, a jobb-és bal agyfélteke kettősségének elméletét. Roger W. Sperry amerikai biológus az 1960-as években kutatásokat indított el, melyekben „széthasított agyú” állatokat és embereket vizsgált, akiknek agyféltekéit elválasztották egymástól (az embereknél így akadályozva meg a súlyos epilepsziás rohamokat), és arra jött rá, hogy a kognitív folyamatokban mindkét agyfélteke a saját módján veszi ki a részét. A bal agyfélteke, az emberi nyelv központja, a logikus, lineáris rész, míg a jobb agyfélteke, a térbeli észlelésért és a nonverbális fogalmakért felelős, a képzelet és öröm nem lineáris, egy magasabb szintű gondolkodás forrása.

A két funkció szoros együttműködésben – a 200-300 millió idegrost-kötegen keresztül -folyamatosan jeleket küld egymásnak, miáltal segítenek egyensúlyba hozni a tanulási, elemző és kommunikációs folyamatokat.

Azonban most, hogy a számítógépek képesek felvenni a versenyt a bal agyfélteke számos képességével (tehát azzal a résszel, amely az erdőben a fákat egyenként érzékeli), Daniel Pink író azt állítja, hogy felvirradt a fantáziadús jobb agyfélteke napja, amely az erdőt, mint egészet látja.

“Ezek a képességek mindig is az emberiség esszenciáját jelentették” jegyzi meg Mr. Pink, aki a jobb agyfélteke szerepéről szóló gondolatait a 2005-ben megjelent „Egy teljesen új agy” című könyvében foglalta össze. “Arról van szó, hogy az információs korban, mindössze néhány generáció után megannyi magasabb szintű gondolkodó és érzékelő izmunk elsorvadt. Az a feladatunk, hogy újra formába hozzuk őket.”

És vajon miért vesződjünk ezzel? Azért, mert azokat a bal agyfélteke központú feladatokat, amiket valaha az információs kor gyermekei végeztek – ilyenek például a programozás, könyvelés és hívásirányítás – most vagy Ázsiában csinálják jóval kevesebbért, vagy egyszerűen számítógép végzi el azokat nagyobb hatékonysággal. Ha valami automatizálható, akkor azt valószínűleg automatizálják is.

A képzőművészet mestere, Mr. Pink szerint “ez az M.B.A.” (Master of Business Administration rövidítése, aminek jelentése: az üzleti adminisztráció mestere).

Nem csak ő állítja ezt. Amikor a General Motors 2001-ben felkérte Robert A. Lutz-t, hogy termékfejlesztésüket felrázza, ő a következőket nyilatkozta a The New York Times-nak új megközelítéséről: “Ez sokkal inkább jobb agyféltekés feladat. Kreatívabb. Egyfajta művészként látom magunkat. Művészet, szórakoztatás és mobil szobrászat, ami történetesen még a szállítást is megoldja.”

Ha pedig egy olyan vállalat, mint a G.M. belekóstol a művészetbe, akkor a többi vállalat is ezt teszi.

Ezért érthető, hogy a vállalati vezetők a jobbféltekés gondolkodás popkultúra ikonjához, a „A jobb agyféltekés rajzolás”-hoz fordulnak útmutatásért. Ms. Edwards 1998-ban vonult nyugdíjba, de fia, Brian Bomeisler temérdek vállalati és nyilvános tanfolyamot tart minden évben.

Azon vállalatok, melyekkel Mr. Bomeisler dolgozott, visszaköszönnek „Az 500 leggazdagabb cég” című magazin oldalain. “Elcsépelt mondás, hogy ‘nyisd meg az elméd’, de pontosan ezt teszem a cégeknél,” mondja. “Amikor rajzolni tanítom őket, egy teljesen új szemléletmódot tanítok nekik. Felszabadítják az elméjüket, és magukba szívják a valóságot a maga szépségével és komplexitásával. A tanfolyam elvégzése után a résztvevők többsége úgy fogalmaz, hogy számukra a világ sokkal gazdagabbá vált.”

A Halliburton Energy Services dolgozói részvételével tartott kétnapos műhelymunka során Mr. Bomeisler megfigyelte, amint a csapat rajzaiból lassan kibontakozik egy régóta fennálló probléma kézenfekvő megoldása. A csapattagok a rajzokból ráébredtek arra, hogy élvezik a szerepüket, és annyira lenyűgözte őket a probléma, hogy nem akarták siettetni annak megoldását. Ezt azután oldották meg, hogy a menedzsment szigorú határidőt szabott, és a jövőre nézve hasonlóan érdekes feladatokat ígért.

Egyik e-mailjében Ms Edwards azt írta, hogy könyvének megírásában az motiválta, hogy segíthet másoknak egy művész perspektívájából látni a világot: “A könyvem írásában a legfőbb feladat az volt, hogy leássak a művészet és a rajz legmélyére, hogy megtaláljam azt a legalapvetőbb gondolkodásmódot, amely a rajzoláskor jelen van. Azt, hogy mit és hogyan láttam, illetve, hogy hogyan alakítottam ezeket rajzzá? Még most is elfáradok, hacsak belegondolok, hogy micsoda erőfeszítésembe telt ez a látszólag egyszerű feladat.”

Az alternatív gondolkodás háttérbe szorítása hagyomány az Egyesült Államokban, csakúgy, mint kultúránk többi részében. Dr. Sperry, a zoológia doktora 1973-ban mutatott rá erre az előítéletre, amikor megjegyezte, hogy: “Oktatási rendszerünk, a tudományhoz hasonlóan hajlamos figyelmen kívül hagyni a nonverbális értelmet. Mindez annyit tesz, hogy a modern társadalom diszkriminatív módon bánik a jobb agyféltekével.”

Mr. Pink reméli, hogy legutóbbi könyve, a “Johnny Bunko kalandjai: Az utolsó karrier kalauz, amire valaha is szükséged lesz,” segít a helyére billenteni a dolgokat. A papírkötésű könyv rajzai, melyet egyébként az első üzleti képregényként reklámoznak, egy japán manga regényt idéznek. A történetben az irodabox-lakó Johnny Bunko-t a karrier játék igazi szabályaira — mint például a “Nincs terv” és a “Hibázz nagyszerűen” — tanítja egy szuperhős tündérnagyi, aki akkor bukkan föl, amikor Johnny kibont egy pár evőpálcikát.

Mr. Pink szerint a könyv elsődleges tanúsága a következő: karrierválasztásunkban óriási ereje van az olyan alapvető dolgoknak, mint az adott tevékenység szeretete, szemben azokkal a gyakorlatias okokkal, mint például, hogy reméljük, hogy adott munkánk dobbantó lesz a következőhöz.

Úgy látszik, Dr. Sperry is ezt a konzekvenciát vonta le, amikor 1981-ben átvette az orvosi Nobel díjat és ezt mondta:  “A jobb agyféltekém óriási öröme nagyobb annál, amit a bal agyféltekém képes lenne szavakba önteni.”