egy történet folytatása / 65 évesen 27 év börtön után / 3. rész

Gyereknapon csörög a telefonom! Meglepetés hívás!

Két évvel ezelőtt találkoztam először Ónadi Úrral, aki 27 évet töltött a börtön falain belül.

Ma is egyszerű körülmények között él, nincs laptop, nincs számítógép, nincs internet az életében.
Az első találkozásunk megindított és friss élményként leírtam a legfontosabb momentumokat. Ezt az írást később kinyomtatva átadtam. Nem tulajdonítottam különös jelentőséget a papírnak – ahogy ő sem – megköszönte és laza mozdulattal zsebre vágta. (gondoltam: ha már a világhárlóra kiteszem a történetét … illik, hogy tudjon róla, de a semlegesnek tűnő reakció miatt elbizonytalanodtam, talán nem volt túl jó ötlet odaadni, /pl. írott formában nem kíváncsi az ember a saját élete történetére)
A korábbi találkozásunk története itt olvasható
és mi történt ma???
Felhívott. Nagyon örültünk egymásnak a telefonban, már kb.  fél éve nem beszéltünk. Még novemberben az indiai utazásunk előtt hívtam fel utoljára. Azt mondja, nem akar zavarni, de most már nagyon kíváncsi, hogy mi is van velem. Kérdezget a munkáról, az utazásról, családról …. stb.
… majd én kérdezem – nyílt, őszinte, szókimondó stílusában válaszol is a kérdéseimre.
sok egyéb mellett elmeséli a következőket:
– a gyerekek húsvétra ismét itthon voltak Canadából, az unokák versengenek, hogy ki aludjon a papánál
– a májusi fizetés utáni napokban valaki ellopta a pénztárcáját, melyben az összes irata és fizetése benne volt.  Nem panaszkodik, főleg a papírokat sajnálja, hogy mennyi utána járás lesz ebből. Soha nem érdekelte a pénz túlságosan, most sincs fókuszban a történet kapcsán.
– új kapcsolattartója van, akinél havonta jelentkeznie kell a hivatalban. Most május 19.-én találkozott először az új hölggyel. Már négy éve szabadult, de ez még egy folyamatos kapcsolattartás a múlttal 2016 decemberéig. A fiatal hölgy, akit kirendeltek számára, igazoló okmányokat kért tőle. Az iratok elvesztése miatt csak a targonca jogosítványt tudta adni és még valami papírt. Tudod milyen papírt? kérdezi tőlem Ónadi Úr ————-  azt, amit tőled kaptam.
Néhány másodpercre elhallgattam nem értettem, milyen papír, hisz én csak egy írást adtam két évvel ezelőtt, amelyben – a fenti linken is olvasható –  találkozónk beszámolóját nyomtattam ki számára. Igen, AZ!, erősíti a vonal másik végén. Nem értem. Döbbenten hallgatom. Ez a papír nálad volt? – Igen, ez mindig nálam van! Amíg csak élek!